Sziasztok!
Itt a varáva várt rész! Mostantól újra rendszeresen fogok írni, ígérem. Nagyon sok ötletem van, és remélem, hogy fel lehet ezt még itt éleszteni!:) Köszönöm mindenkinek aki írt, nagyon hálás vagyok nektek!:)
Jó olvasást, és várom a véleményeket!:)
20. rész
Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy Tom képes volt a felmondásomból ekkora ügyet csinálni, még úgy is, hogy a magánéletben már kibékültünk és minden rendeződött. Ő meg egyszerűen összekapta magát, és se szó, se beszéd elviharzott az öccséhez, vagy Isten tudja hova…
Másnap fáradtan keltem ismét. Nehéz napnak néztem elé, mert úgy terveztem, hogy visszamegyek még néhány cuccért Felixhez, és utána beszaladok az irodába is összeszedni a dolgaimat, majd nekiállok irodát keresni. Tudtam jól, hogy Tom nem fogja egykönnyen megérteni, hogy tényleg felmondok, és bár nem értettem egyet vele, azt is tudtam, hogy tajtékzani fog. Komolyan nem fért a fejembe, hogy miután nagy nehezen minden rendeződött köztünk, hogyan képes egy ilyen kis apróságon fennakadni, és játszani a durcás kisgyereket, ahelyett, hogy végre mindketten élveznénk a boldogságot.
Nem éppen könnyű szívvel parkoltam le a Felixszel közös házunk előtt, és miután megláttam az anyósom autóját a kocsibeállón, legszívesebben elfutottam volna. Csak az akadályozott meg, hogy láttam, ahogy a kedves mama kinéz a konyhaablakon, és a világért sem adtam volna meg neki azt az örömet, hogy megfutamodni lásson.
- Már vártam ezt a pillanatot…- támaszkodik meg Dorin a nappali ajtajában.
- Hát még én…- pillantok az anyósomra gúnyosan mosolyogva.
- Miért jöttél?- áll az utamba, amikor be akarnék menni a nappaliba
- Nem mindegy az magának?- tolom arrébb egy egyszerű mozdulattal, majd a nappaliba érve, néhány régi kacatomat lepakolom a polcról egy magammal hozott üres dobozba.
- Mindent el fogunk perelni tőled.- folytatja tovább az öreglány.
- Egyelőre még én vagyok az ügyvéd a családban.- fordulok felé vigyorogva egy pillanatra.
- Felix meg a megcsalt fél…- veti oda
Akkor ezek szerint még nem tudja, hogy Lena terhes… mosolyodok el magamban, és egy másodpercig sem fordul meg a fejemben, hogy be kéne fognom a számat.
- Hát mami, ahhoz képest, hogy nagymama lesz, elég jól tartja magát.- vigyorgok az anyósomra, aki csak tátott szájjal áll, és látom rajta, hogy a feje mindjárt szétdurran a méregtől.
- Terhes vagy?- nyögi ki
- Én ugyan nem.- emelem fel a kezem védekezően- Felix szeretője terhes, úgyhogy a maga helyében erősen kussolnék, amikor a megcsalásról van szó.- mondom a szemébe, majd, mint aki jól végezte dolgát, egy doboznyi kacattal a kezemben becsapom magam után az ajtót.
Nem tehetek róla. Világ életemben imádtam felidegesíteni a vén boszorkát.
Az iroda előtt azért már nem ekkora önbizalommal parkoltam le. Tom nem olyan egyszerű eset, mint Dorin, és ráadásul pasiból is van. Egy újabb üres dobozt vettem magamhoz, és remegő gyomorral léptem az épületben a lifthez.
Amikor felértem az emeletre borzalmas érzés kerített hatalmába. Minden szem rám szegeződött, és az irodában megfagyott a levegő. Tisztában voltam vele, hogy mindenki tudja mi van köztünk Tommal, ez is megerősített abban, hogy el kell jönnöm innen. Nem esett jól az, ahogyan bámultak rám, aztán összesúgtak a hátam mögött, de azzal nyugtattam magam, hogy többet úgysem kell már ide visszajönnöm.
Ahogy az egykori irodám elé értem Claire volt az egyetlen, aki mosolyogva fogadott.
- Rég jártál erre!- üdvözöl
- Igen, tudom.- bólintok, miközben megpuszilom.- Most is csak a cuccaimért jöttem.
- Értem. A telefonban mindenkinek azt mondtam hogy szabadságon vagy.- jön utánam, ahogy bemegyek az irodámba.
- Köszönöm!- pillantok rá hálásan, miközben kihúzgosom a fiókokat, és a kacatjaimat kipakolom belőlük.- Hogy döntöttél? Velem jössz?
- Igen.- válaszolja- Igazad van, nélküled Tomnak már nem lenne rám szüksége.
- Rendben.- mosolyodok el- Akkor segíthetnél nekem valami csinos kis irodát találni.- javaslom.
- Oké, majd körbenézünk.- egyezik bele- Most viszont megyek, mert van még egy kis dolgom. Majd beszélünk!- indul el az ajtó felé.
- Jólvan!
- Ja, és vigyázz Tommal- fordul vissza az ajtóból- ma tiszta idegbeteg, mindenkivel összeveszett.
Nem akarom neki mondani, hogy nagyon jól tudom, hogy mitől ilyen…
Már vagy fél órája pakolásztam nyugodtan, amikor Tom, mint valami bika, rombolt be a helységbe.
- Mi a francot csinálsz?- néz rám fújtatva
- Pakolok.- nézek a dobozra, mintha ez teljesen egyértelmű lenne.
- Most akkor tényleg elmész?- kérdezi
- Amint látod el. Te pedig gyerekesen viselkedsz.
- Nem én menekülök.
- Te hisztizel kicsim, és azt ki nem állhatom….
- Nem szeretném, hogy felmondj.- ül le az egyik székre
- Én viszont fel szeretnék mondani. Nem tudom, miért kell ezen veszekednünk. A magánéletben minden rendeződött.- nézek rá.- Te viszont hülyén viselkedsz. És mondjak még valamit? Az a te nagy bajod, hogy ezentúl majd nem főnökösködhetsz felettem, és ez kurvára dühít…- fejezem be a pakolást.
Tom csak megszeppenve ül, és pislog rám kiskutya szemekkel.
- Úgyhogy jó lesz, ha feldolgozod, hogy a magam ura vagyok.- pillantok még rá az ajtóból, és otthagyom.
Mérges voltam Tomra, amiért nem volt képes elfogadni a döntésem. Azt vártam volna tőle, hogy miután minden rendeződik köztünk, támogat és mellettem lesz, Ehhez képest még úgy állította be a dolgot, mintha valami főben járó bűnt követtem volna el…
Estefelé egy kicsit keresgéltem a neten, hogy mégis hol lenne érdemes irodát bérelni, amikor valaki csöngetett. Elmosolyodtam magamban, és arra gondoltam, hogy Tom eddig bírta. Mosolyogva indultam az ajtó felé, ám minden jókedvem elszállt, amikor kinyitottam, ugyanis Lena állt velem szemben.
- Hello kislány!- köszön elszántan, én pedig csak meglepve bámulok rá.
)Köszönöm szépen!:)
Igen, nagyon szeretném, ha meglenne a régi társaság, ami itt volt. Egyébként a folytatás már nagyjából összeállt a fejemben, és nekem nagyon tetszik!:D Már várom, hogy majd olvassátok!:)
Puszi!
Fúú mik lesznek itt :)) elôre imádom és ténylek klassz, hogy megint írsz :) várom a többit..és lepj meg minket :D<33
xiderlady-nek igaza van. :) ujjak is vannak mint pl-én. xd nem olyan rég olvastam végig a blogod és nagyon tetszik. kérlek siess a folytatással nagyon ügyes vagy, imádom a részt. =)
Sziasztok!
Köszönöm a komikat!:) Nagyon örülök, hoyg tetszik, és BzsJanette üdv itt!:) Már elkezdtem írni a folytatást, szóval nemsokára jön!:D Addig is türelem!
Puszi!
Úgy örülök, h visszatértél! :D Nagyon hiányzott már a sztorid!
Ahogy olvastam, olyan volt mintha csak tegnap tetted volna fel az utolsó részt :) *-*
Még mindig imádom! <3
Nyamíííí <3
Ezzel most mindent elmondok, hogy örülök hogy itt van, és a rész is jó lett :)
hát én tegnap egy kicsit nem tudtam rögtön az elején,hogy mi van xD de utána leesett,hogy Tomika besértődött :D tipikus alfahím xD wehehehe :D
Szundikám! most már feltettem a függönyöket,jöhet a rész xD
juuj nagyon jóóó :D
nagyon örülök, hogy újra írsz :D:D
várom a kövi részt :D <3
Uhhh azok a régi jó írások *.* Már úgy hiányoztak! Nagyon örülök, hogy újra itt vagy, és írsz :D Türelmetlenül várom a folytatást :D Puszii!
ahh ez már nagyon hiányzott *-*
több hónapot bírni nélküled... nehéz volt. de máris fantasztikus amit írsz. imádom Aprilt :DDD ahogy oltogatta a "mamit" az szuper volt... mondom, IMÁDOM! <3
Sziasztok!
Jááááj, nagyon örülök, hogy itt vagytok, és nagyon köszönöm a komikat is!*.* Örülök, hogy tetszik, és ti is hiányoztatok nekem!:)
Ma már valószínűleg jön a rész, mert nagyon készül!:D Azért nem tegnap mert este tizenegykor értem haza és nem voltam itthon egész délután.
Mégegyszer köszi mindenkinek!:D
Puszi!
u.i.: xiderlady megkaptad az e-mailt? mert a kurva freemail folyamat azt jelezte hogy "a levél küldése már folyamatban van" és most nemtudom hogy kb 5x küldtem-e el vagy egyszer se...-.-:D
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Na már csak Lena hiányzott arra a napra. így is gázos volt :S Tom őrült,akárcsak a kedves kis mama- mondjuk nevettem,ahogy piszkálta és becézte xD. de azért remélem hogy Tommal rendeződik a viszonya :)
édes istenem...úgy hiányzott már a történeted :( de örülök,hogy itt vagy újra :) és ne félj,biztos vagyok benne,hogy az olvasóid újra itt lesznek...sőt mi több,újak is jönnek ;)
puszillak <3
UI: remélem enyém az első komi :P